Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Aulich Lajos (1792–1849):
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik azt a szolgálatot.”

Damjanich János (1804–1849):
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

Dessewffy Arisztid (1802–1849):
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

Kiss Ernő (1799–1849):
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

Knézich Károly (1808–1849):
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

Lahner György (1795–1849):
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”

Lázár Vilmos (1815–1849):
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Leiningen-Westerburg Károly (1819–1849):
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Nagy-Sándor József (1804–1849):
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Pöltenberg Ernő (1813–1849):
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

Schweidel József (1796–1849):
„A mai világ a sátán világa, ahol a be­csületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”

Török Ignác (1795–1849):
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak őt szolgáltam.”

Vécsey Károly (1807–1849):
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Forrás: 

http://www.szeretlekkolozsvar.tk/ajanlo/a-tizenharmak-allitolagos-utolso-szavai#