Sokszáz fényképfelvétel készült az operatőri munka mellett

In memoriam Ozsváth Pál

Pali bácsit a fél város ismerte. Nemcsak karakteres bajusza és kiterjedt fotográfusi munkássága, meg operatőri tevékenysége miatt, de ma már deres hajú szakiskolai növendékek egész évfolyamai is szívesen, jó emlékeket őrizve gondolnak vissza rá Székelyudvarhelyen és a környéken, hiszen hosszú időn át oktatómesterként dogozott. A televíziózással 1969-ben került kapcsolatba, amikor a Román Televízió Magyar Adása szerződést kötött véle riportok és tudósítások készítésére. Egészen 1983-ig tartott a külsős operatőri státusz, a magyar nyelvű műsor megszűntéig. A rendszerváltozás után is folytatta ezt a típusú munkát, de az igazán maradandó tevékenység mégis a fotózás volt, amelyet a filmezés szüneteiben, a mozgókép kiegészítéseként, illetve azok helyett végzett. Több ezer fekete-fehér, papírra kidolgozott felvétel, rengeteg filmkocka őrzi a megörökített időszeleteket.

A Székelyhon pályázatán III. díjat nyert portré

Legutóbb 2012 januárjában találkozhattunk munkáival. Kiállítása Az anyatejtől az anyaföldig címet viselte. Stílszerűen foglalta keretbe két különleges felvétel ezt a kiállítást: a legelsőn a csecsemőjét szoptató anya volt látható, az utolsó pedig koporsót kísértek az ünneplőbe öltözött, komor arcú férfiak. A fényíró életművének foglalata volt a falakon látható képsor, több évtized, sok-sok székelyföldi sors lenyomata.

Lám: Ozsváth Pál is visszatért az anyaföldbe. A földi pálya beteljesedett: életének 85. évében, december 8-án temették a parajdi református temetőben. Isten nyugtassa! És őrizzük emlékét az általa visszaderengő képek által.

Simó Márton

Ozsváth Pál a 2012-es kiállítás előkészítése idején (P. Buzogány Árpád felvételei)

(Az anyatejtől az anyaföldig című kiállítás megnyitója előtt készült interjúval emlékezünk az alkotóra.)

“A fényképezőgép mindig velem volt”

Pali bácsit a fél város ismeri. Műkedvelő fotós, a hetvenes-nyolcvanas években a Román Televízió magyar adásának külső munkatársa volt. Hosszú évtizedeken át fotózta a város és a környék emlékezetesnek tartott pillanatait, hétköznapokat és ünnepeket, Udvarhelyszék épületeit és embereit. „Nem biznisz-fotós voltam, hanem műkedvelő: egy személyben magam voltam a stáb, és én is hívtam elő a képeket, a konyhában, ahol a hűtő van most, oda rendeztem be a műhelyem” – mesélte, miközben a kiállítási anyagot válogatta.

Orbán Balázs síremlékénél

- Korábban is készült arra, hogy ilyen témájú képeket készítsen és gyűjtsön?

- Nem volt szándékos, hogy tematikusan fényképezzek. A kiváltó ok a televíziózással kapcsolatos, a szándék onnan maradt vissza, hogy a román többség tudatában is legyünk jelen. Aztán a nyolcvanas években megszüntették a televízió magyar nyelvű adását –, mert ezt túl jól csináltuk. Sokat hívattak a szekuhoz, vallattak…

- Miért?

- Hogy minél jobban szűkítsék a mozgásteret. 1990 után újból elkezdtem – kölcsönkért kamerával – riportokat készíteni. Ugyanis az 1969-70-es tanévtől szerződéses munkatársa voltam a televíziónak 1983-ig, a magyar adás megszüntetéséig. Amikor filmeztünk, akkor a fényképezőgép is nálam volt, mindig került valami, amit nem lehetett kihagyni.

- Bibarcfalván született, de régóta Udvarhelyen lakik. Udvarhelyszéken mi a kedvence?

- A Sóvidék. Parajd a feleségem szülőfaluja, a szülei házában lakunk nyáron.

(Itt rögtön egy anekdota hangzik el: bár Parajdon még a feleségénél is jobban ismerik, jellegzetes bajusza miatt egy emberrel, a korondi Lőrincz Lajos táncmesterrel tévesztik össze. – Egyszer az egyik rokonával találkoztam, s ahogy elkezdett beszélni hozzám, rájöttem, hogy összetéveszt. Mondom is neki: – Én nem Laji vagyok! – Tiszta igaz, tudhattam volna – szabadkozott az illető –, neki csontból van a szemüvegkerete!)

- Mióta visel bajuszt?

- Már akkor is volt, amikor katonának vittek, s volt is bajom miatta. A nyolcvanas évek közepétől viselem így – nálunk a családban szokás, hogy amikor a férfi nagyapa lesz, meghagyja a bajuszát.

(Egyik vastag mappában a vízzel elárasztott Bözödújfalu régi képeit nézzük, másikban pedig a hetvenes-nyolcvanas évek Székelyudvarhelyéről sorakoznak elénk a dokumentum értékű felvételek.

Az anyatejtől...

Közben tudomást szerzünk arról, hogy nem csupán a Szabó János szobrász által formált Vasszékely elkészültét örökítette meg, hanem az eredeti szoborról is gazdag képdokumentáció jutott a birtokába, ennek feldolgozását is tervezi… Az anyatejtől az anyaföldig tartó életút két jelképszerű fotó közé sorolható. Egyik a csecsemőjét szoptató anya. A végpont pedig a temetés: ünneplőbe öltözött férfiak kísérik kétoldalt a koporsót, amely talán egy kortársuk élettelen testét rejti, illetve ott látni az ökörszekér után hosszan elnyúló sort az utolsó út alkalmával, a komor arcú, végtisztesség-tevő tömeget… A több száz képkockából válogatott kiállítási anyagban az anya és gyermeke kapcsolatát tükröző felvételek mellett az emberi élet kisebb eseményeire jellemző hangulatképek is helyet kaptak: óvodai biliztetés a hetvenes évekből, tanóra és műhelygyakorlat, csipkeverő kislányok, újoncok Orbán Balázs síremlékénél, meg több életkép: parajdi vásárosok, szánkázó gyerekek a sófalvi utcán, templomba induló sóváradi férfi, sarlós aratás, népviseletben Parajd határában.

... az anyaföldig (A fekete-fehér felvételek Ozsváth Pál hagyatékából valók)

Nem hiányzik a muzsikus cigány sem – egyik képen felvillan a Gagyban élt idős Csapai Géza –, a hetvenes évek hangulatát idéző üzletbelső látszik, s az egykori Szabó Károly vendéglő is elődereng a múltból. Az emberélet alkonyára jutó idősek portréi meg néha éppen derűt sugároznak.)

Ozsvát Pál több évtizedet átfogó felvételeiből csupán egy szeletnyi az emberi életút fontos vagy mindennapi pillanatainak felvillantása. Alcíme szerint – Székelyek – elsősorban a mi vidékünket emeli ki, egy életre elegendő tartalommal és hangulatokkal.

P. Buzogány Árpád